Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
310/5. A csend beszéde — Kékes árnyalat a folyosón
Laurent, a kalauz bosszúsan felsóhajtott, mintha a rejtélyek valami személyes támadást jelentenének ellene.
– Kerekek ütemére beszélnek? Hát, remélem, nem pont az én fülkém ajtajánál fognak csevegni! – morogta, és gyanakvón méregette a folyosó végén lévő, alig megvilágított átjárót.
A fiatal diplomata még sápadtabbnak tűnt, mintha Vaneau szavai közvetlenül az ő rejtett aktáiból szivárogtak volna. Ösztönösen hátrált egy lépést a kabinja felé, mintha a falak között keresne menedéket a kerekek suttogása elől.
A könyvhalmokkal utazó nő szemei felcsillantak, de tekintetében még ott bujkált a félelem. – Akkor most mi... mire számítsunk? Egy újabb kopogásra? Vagy a titkok már el is szöktek?
Vaneau detektív egy pillanatra elgondolkodva nézett a plafonra, mintha a vonatszerelvény szerkezetében keresné a választ. – A titkok nem szöknek el, asszonyom. Csak gazdát cserélnek, vagy éppen elrejtőznek a legnyilvánvalóbb helyeken.
Egy fiatalabb, avermesi rendőrnyomozó, aki eddig csendben, de reménykedő arccal figyelte az eseményeket, most előrébb lépett. – És hol van a legnyilvánvalóbb hely, Monsieur Vaneau?
A detektív rámosolygott, mintha örülne a kérdésnek. – Ott, ahol senki sem keresi. Ahol mindenki csak a zajra figyel, miközben a lényeg a csendben rejlik. Mint egy rosszul elrejtett fémszilánk a folyosó deszkái között, amit a kalauz úr oly szorgalmasan nem vett észre.
– Én szorgalmasan nem vettem észre? Én csak a biztonságra figyelek! Meg az utasokra, akik nem akarnak holmi rejtélyekbe botlani! – méltatlankodott Laurent.
Vaneau bólintott. – Pontosan, kalauz úr. Ez a hiba. Mindig van egy rejtély, ami botorkál. Csak néha más formát ölt, mint amire számítunk. Például egy apró, kékes árnyalatú foltot a sötét szöveten.
– Kerekek ütemére beszélnek? Hát, remélem, nem pont az én fülkém ajtajánál fognak csevegni! – morogta, és gyanakvón méregette a folyosó végén lévő, alig megvilágított átjárót.
A fiatal diplomata még sápadtabbnak tűnt, mintha Vaneau szavai közvetlenül az ő rejtett aktáiból szivárogtak volna. Ösztönösen hátrált egy lépést a kabinja felé, mintha a falak között keresne menedéket a kerekek suttogása elől.
A könyvhalmokkal utazó nő szemei felcsillantak, de tekintetében még ott bujkált a félelem. – Akkor most mi... mire számítsunk? Egy újabb kopogásra? Vagy a titkok már el is szöktek?
Vaneau detektív egy pillanatra elgondolkodva nézett a plafonra, mintha a vonatszerelvény szerkezetében keresné a választ. – A titkok nem szöknek el, asszonyom. Csak gazdát cserélnek, vagy éppen elrejtőznek a legnyilvánvalóbb helyeken.
Egy fiatalabb, avermesi rendőrnyomozó, aki eddig csendben, de reménykedő arccal figyelte az eseményeket, most előrébb lépett. – És hol van a legnyilvánvalóbb hely, Monsieur Vaneau?
A detektív rámosolygott, mintha örülne a kérdésnek. – Ott, ahol senki sem keresi. Ahol mindenki csak a zajra figyel, miközben a lényeg a csendben rejlik. Mint egy rosszul elrejtett fémszilánk a folyosó deszkái között, amit a kalauz úr oly szorgalmasan nem vett észre.
– Én szorgalmasan nem vettem észre? Én csak a biztonságra figyelek! Meg az utasokra, akik nem akarnak holmi rejtélyekbe botlani! – méltatlankodott Laurent.
Vaneau bólintott. – Pontosan, kalauz úr. Ez a hiba. Mindig van egy rejtély, ami botorkál. Csak néha más formát ölt, mint amire számítunk. Például egy apró, kékes árnyalatú foltot a sötét szöveten.
Ebben a részben
Szereplők
- a-konyv-halmokkal-utazo-no
- avermesi-rendornyomozo
- fiatal-diplomata
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Helyszín
- 4-es-fulke-elotere
- a-vonat
Előző jelenet szereplői
- a-konyv-halmokkal-utazo-no
- fiatal-diplomata
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.