Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
307/7. Álkulcsok és aromák — Visszaszámlálás Lainville előtt
A fekete kalapos úr sárgás ujjai megremegtek, ahogy visszahúzta a kezét a táskájáról. Vaneau nem sokat teketóriázott; elegáns mozdulattal a mellényzsebéhez nyúlt, és előhúzta patinás, ezüst zsebóráját. Egy halk, fémes kattanással felnyitotta a fedelét, megfontoltan végigfuttatta tekintetét a számlapon, majd visszacsukta a szerkezetet.
– Pontosan tizenkét perc múlva Lainville állomásra érkezünk – jelentette ki a fődetektív olyan hangsúllyal, mintha csupán a menetrendszerű pontosságot dicsérné.
– És ehhez nekem mi közöm? – morogta a férfi, miközben igyekezett úgy tenni, mintha a sarokban gőzölgő, Laurent által a mosdó felé menekített réztartály puszta dekoráció lenne.
– Csupán annyi – fordult felé Vaneau, szárazon mosolyogva –, hogy ott a helyi nyomozók már rendkívül türelmetlenül várják Önt. Bár, ahogy elnézem őket a folyosó üvegén át, a bátorságuk még némi bátorításra szorul.
A háttérben valóban feltűnt két helyi detektív, akik feltűnő óvatossággal, egymás mögé bújva próbáltak úgy tenni, mintha csak a tájat kémlelnék az ablakon át.
– Ez képtelenség! – méltatlankodott a fekete kalapos. – Egy álkulcs még nem bűn!
– Önmagában valóban nem, uram – bólintott a fődetektív. – Ám ha az álkulcsot egy olyan zárhoz illeszti, amely sárgaréz-reszelékkel és egy egészen egyedi illatú kémiai csapdával van felszerelve, a gyanú azonnal kézzelfogható aromát kap. Ön nemcsak a lepecsételt bőröndöt akarta kinyitni, hanem a lebukástól való félelmében a bizonyítékot is megpróbálta megsemmisíteni.
A fekete kalapos úr arcáról lassan lemosódott a magabiztosság, miközben a vonat kerekeinek ritmikus kattogása mintha Vaneau zsebórájának kérlelhetetlen ütemét visszhangozta volna.
– Pontosan tizenkét perc múlva Lainville állomásra érkezünk – jelentette ki a fődetektív olyan hangsúllyal, mintha csupán a menetrendszerű pontosságot dicsérné.
– És ehhez nekem mi közöm? – morogta a férfi, miközben igyekezett úgy tenni, mintha a sarokban gőzölgő, Laurent által a mosdó felé menekített réztartály puszta dekoráció lenne.
– Csupán annyi – fordult felé Vaneau, szárazon mosolyogva –, hogy ott a helyi nyomozók már rendkívül türelmetlenül várják Önt. Bár, ahogy elnézem őket a folyosó üvegén át, a bátorságuk még némi bátorításra szorul.
A háttérben valóban feltűnt két helyi detektív, akik feltűnő óvatossággal, egymás mögé bújva próbáltak úgy tenni, mintha csak a tájat kémlelnék az ablakon át.
– Ez képtelenség! – méltatlankodott a fekete kalapos. – Egy álkulcs még nem bűn!
– Önmagában valóban nem, uram – bólintott a fődetektív. – Ám ha az álkulcsot egy olyan zárhoz illeszti, amely sárgaréz-reszelékkel és egy egészen egyedi illatú kémiai csapdával van felszerelve, a gyanú azonnal kézzelfogható aromát kap. Ön nemcsak a lepecsételt bőröndöt akarta kinyitni, hanem a lebukástól való félelmében a bizonyítékot is megpróbálta megsemmisíteni.
A fekete kalapos úr arcáról lassan lemosódott a magabiztosság, miközben a vonat kerekeinek ritmikus kattogása mintha Vaneau zsebórájának kérlelhetetlen ütemét visszhangozta volna.
Ebben a részben
Szereplők
- fekete-kalapos-ur
- helyi-nyomozok
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Helyszín
- a-vonat
Előző jelenet szereplői
- fekete-kalapos-ur
- laurent-kalauz
- monsieur-delaunay
- monsieur-emile-vaneau
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.