Tinta és korom

A patkódobogás tompa zaja lassan enyészetbe veszett a nedves tölgyesben. Mirella csak ekkor engedte ki a tüdejét szorongató levegőt, s visszahúzta tőrét a szekérderék sötétjébe. A veszély elmúltával Borda is előbukkant a mohás bokrok közül, elégedett morgással rázva meg kormos bundáját.
A mészégető kalyiba félhomályában Mirella előhalászta az ülés alatt rejtegetett, szíjjal átkötött bőrmappát. Az úri adószedőtől zsákmányolt adólajstrom lapjai pergő hangot adtak, ahogy a nő beavatott szemmel lapozni kezdte a tiszttartó körmöléseit. Nem kellett sok idő, hogy csipkelődő mosoly üljön ki az arcára: a szorgos tintavonalak mögött ordító hamisítások éktelenkedtek.
– Hát persze! – kuncogott halkan, s megkocogtatta a pergament. – A körtvélyesi fűszerkalmár háromszoros portékát hoz be a kapun, míg a szegény jobbágyok dézsmáját a duplájára kerekíti. A pulykavörös képű kapzsi uraság így tömi a saját erszényét.
Borda vakkantott egyet, mintha csak helyeselne a felfedezéshez. Mirella gondosan visszagöngyölte a lajstromot, és elégedetten paskolta meg a kutya fejét. Ez az írás nem csupán papír volt, hanem a legélesebb tőr, amivel a kapunál pöffeszkedő kalmárt móresre taníthatják. A szekér kerekei hamarosan újra megindultak a ködbe burkolózó dűlőúton, egyenesen a vásárváros felé, ahol a fűszerporos elszámolás ideje gyorsan közeledett.