Véget nem érő történet

Mirella és az ekhós szekér · Mirella

Fény a vizes járat végén

A nyirkos lépcsőfokok hamarosan egy alacsony, természetes sziklaöblözetbe vezettek, ahol a kőfalak között kristálytiszta kis patak csörgedezett. A sötétség itt már nem volt oly fojtogató; a járat kanyarulatán túl halk lombzúgás és a kiszűrődő nappali fény derengése fogadta a megpróbáltatott vándorokat.
Bandi szeme tágra nyílt az álmélkodástól. Bár a térde még kicsit remegett a korábbi félelemtől, a hűvös víz lágy csobogása gyorsan elűzte a fojtogató szorongást. Nem teketóriázott sokat, leguggolt a meder szélén, és a hűsítő vízzel simította le a koromtól maszatos arcát.
– Úgy tűnik, a hegy gyomra végre visszahúzódik, s kienged bennünket – mormolta Borda, miközben óvatosan átsegítette az idős asszonyt a csúszós köveken. A férfi szoros fogása sokat szelídült, ahogy megérezte a külvilág friss fuvallatát.
Az idős asszony hálásan sóhajtott fel, s megkönnyebbülten kapaszkodott Borda karjába. A mészszag fojtogató emléke helyett most a páfrányok és a friss avar édeskés aromája töltötte meg a tüdejét, ami új erőt öntött megfáradt lábaiba.
A patak mentén haladva néhány lépés után elértek egy kiszélesedő sziklahasadékhoz, ahol a fák koronáján átszűrődő napsugarak aranyos pászmái táncoltak a vizes köveken. A szabad erdőség már karnyújtásnyira volt tőlük, a félelem pedig lassan lemaradt a sötét járatok mélyén.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • bandi
  • borda
  • idos-asszony

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.