Véget nem érő történet

Mirella és az ekhós szekér · Mirella

A sziklába vésett nyíl

A lankás domboldalon felfelé kaptatva a fák sűrűje lassan ritkulni kezdett, s a sárguló falevelek között átsejlett a kora délutáni nap aranyló fénye. A friss, erdei levegő tiszta volt, a hegyi patak halk morajlása pedig egyre távolabbról visszhangzott a völgy mélyéből.
Borda lépdelt elöl, szemeit a fák kérgén és a földön heverő köveken tartva. Nem kellett sokáig kutatnia: a csapás kanyarulatában egy mohás, lapos sziklatömb állt, amelynek oldalába apró, szabályos nyílhegyet véstek a korábbi vándorok. A jelzés félreérthetetlenül a dombtető szélén álló, öreg tölgyfa felé mutatott.
– Úgy tűnik, a nehezén már túlvagyunk – fordult hátra Borda egy csendes, elégedett mosollyal. – Fent a gerincen könnyebb lesz a haladás.
Az idős asszony megállt egy pillanatra, megtámaszkodott a botján, s mélyet szippantott a fák közül áramló hűs szélből. A fáradtság még ott ült a vonásain, de a sziklafolyosó nyomasztó emléke mostanra végképp szertefoszlott. Bandi mosolyogva nyújtott felé egy kulacs friss vizet, amit az asszony hálásan fogadott.
– Jó érzés újra nyílt térben járni – jegyezte meg Bandi, ahogy elérték a dombtető szélét. Innen már jól látszott a völgy túloldala, ahol a rejtekösvény lassan belesimult a fák közti tisztás puha fűágyába. A vándorok megkönnyebbülten indultak tovább a kijelölt csapáson, bízva az öreg bükkfa és a szikla útmutatásában.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • bandi
  • borda
  • idos-asszony

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.