Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A szénégetők hagyatéka
A nehéz tölgyfa ajtó mögött feltáruló éjszaka hűvös öleléssel fogadta a kis csapatot. Mirella elsőként lépett ki a sűrű, illatos égeresbe, maga mögé utasítva a fojtogató földalatti dohot. Borda némán osonva követte, széles orrával mohón szippantva a szabadság szagát, miközben Bandi még mindig a kialvó fáklyát szorongatta, mintha az megvédhetné a rengeteg árnyaitól. Az idős asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, keresztet vetve a csillagos égboltra.
A sötétség azonban odafent sem volt barátságosabb. Az égerfák göcsörtös ágai úgy nyúltak feléjük a félhomályban, mint megkövesedett csontkezek, és a sűrű aljnövényzetben hamar elveszítették volna az irányt, ha nincs a vándorok régi szerencséje. Mirella halk füttyel intette óvatosságra a többieket, amikor a sűrű bozótos mélyén egy különös, derengő pontra lett figyelmes.
Egy korhadt, mohos fatörzs oldalán a szénégetők régi, foszforeszkáló útjelzője derengett halvány, kékeszöld fénnyel. A fába vésett egyszerű, mégis félreérthetetlen jelzés – egy stilizált láng – pontosan mutatta, merre kanyarodik a biztonságosabb szénégető csapás, elkerülve a mocsaras gázlókat.
– Látjátok? – suttogta Mirella, és szája sarkában megjelent az a jól ismert, magabiztos mosoly. – A fák még a sötétben is beszédesebbek, mint az uraságok pribékjei. Csak tudni kell olvasni a soraik között.
Bandi hálásan bólintott, és végre leeresztette a fáklyát, átadva magát a fénylő jelzés megnyugtató vezetésének. Elindultak a jelölt ösvényen, maguk mögött hagyva a kőfolyosó nyomasztó emlékét.
A sötétség azonban odafent sem volt barátságosabb. Az égerfák göcsörtös ágai úgy nyúltak feléjük a félhomályban, mint megkövesedett csontkezek, és a sűrű aljnövényzetben hamar elveszítették volna az irányt, ha nincs a vándorok régi szerencséje. Mirella halk füttyel intette óvatosságra a többieket, amikor a sűrű bozótos mélyén egy különös, derengő pontra lett figyelmes.
Egy korhadt, mohos fatörzs oldalán a szénégetők régi, foszforeszkáló útjelzője derengett halvány, kékeszöld fénnyel. A fába vésett egyszerű, mégis félreérthetetlen jelzés – egy stilizált láng – pontosan mutatta, merre kanyarodik a biztonságosabb szénégető csapás, elkerülve a mocsaras gázlókat.
– Látjátok? – suttogta Mirella, és szája sarkában megjelent az a jól ismert, magabiztos mosoly. – A fák még a sötétben is beszédesebbek, mint az uraságok pribékjei. Csak tudni kell olvasni a soraik között.
Bandi hálásan bólintott, és végre leeresztette a fáklyát, átadva magát a fénylő jelzés megnyugtató vezetésének. Elindultak a jelölt ösvényen, maguk mögött hagyva a kőfolyosó nyomasztó emlékét.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Helyszín
- erdofolt
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.