Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A szabad ég illata
A sötét, tágas résen átáramló hűvös levegő azonnal meglegyintette Mirella arcát, magával hozva az ázott föld és a közeli fenyvesek tiszta illatát. A lány megkönnyebbülten egyenesedett ki, arcán a feszültség helyét átvette a megszokott, magabiztos félmosoly.
– No, látják? Nincs itt semmi szellem, csak egy kis huzat, ami egyenesen a szabadságba vezet – fordult vissza a többiekhez, miközben játékosan megpöccintette a rezes kulcsot a kezében.
Bandi még mindig a sarokban gubbasztott, tágra nyílt szemekkel bámulva az elmozdult barlangfalat, mintha attól tartana, hogy a sziklák bármelyik pillanatban maguk alá temetik őket. Az idős asszony halkan imádkozott, görcsösen szorítva a fiú vállát. Borda, a hatalmas fekete eb, óvatosan odasündörgött Mirella mellé, fülét lelapítva, halkan vakkantva szagolt bele az új alagútból áradó fuvallatba. Bár félt, hűsége erősebb volt a rettegésnél.
– Szedelőzködjünk, kedveseim, a sötétség nem vár meg minket – mondta Mirella lágyabb hangon, odalépve a reszkető pároshoz. Szelíden felsegítette a nénit, majd Bandi felé nyújtotta a kezét. – Ha itt maradunk, a végén még bennünket is benő a moha, azt pedig igazán nem szeretném.
A kis csapat végül megindult a szűk, felfelé kanyargó járatban. A talaj itt szárazabb volt, s a falakon megtelepedett apró, pislákoló gombák éppen csak annyi derengést adtak, hogy ne lépjenek mellé. Minden lépésnél, ahogy közeledtek a felszín felé, a kinti világ neszei – a fák susogása és a távoli éjszakai madarak hangja – egyre tisztábban szűrődtek be hozzájuk, elűzve a mélység fojtogató magányát.
– No, látják? Nincs itt semmi szellem, csak egy kis huzat, ami egyenesen a szabadságba vezet – fordult vissza a többiekhez, miközben játékosan megpöccintette a rezes kulcsot a kezében.
Bandi még mindig a sarokban gubbasztott, tágra nyílt szemekkel bámulva az elmozdult barlangfalat, mintha attól tartana, hogy a sziklák bármelyik pillanatban maguk alá temetik őket. Az idős asszony halkan imádkozott, görcsösen szorítva a fiú vállát. Borda, a hatalmas fekete eb, óvatosan odasündörgött Mirella mellé, fülét lelapítva, halkan vakkantva szagolt bele az új alagútból áradó fuvallatba. Bár félt, hűsége erősebb volt a rettegésnél.
– Szedelőzködjünk, kedveseim, a sötétség nem vár meg minket – mondta Mirella lágyabb hangon, odalépve a reszkető pároshoz. Szelíden felsegítette a nénit, majd Bandi felé nyújtotta a kezét. – Ha itt maradunk, a végén még bennünket is benő a moha, azt pedig igazán nem szeretném.
A kis csapat végül megindult a szűk, felfelé kanyargó járatban. A talaj itt szárazabb volt, s a falakon megtelepedett apró, pislákoló gombák éppen csak annyi derengést adtak, hogy ne lépjenek mellé. Minden lépésnél, ahogy közeledtek a felszín felé, a kinti világ neszei – a fák susogása és a távoli éjszakai madarak hangja – egyre tisztábban szűrődtek be hozzájuk, elűzve a mélység fojtogató magányát.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Helyszín
- barlang
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.