Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A Pulzáló Kristályok
A járat egyre tágasabbá vált, de a kék derengés nem csökkent, sőt, mintha még erőteljesebbé vált volna, ahogy mélyebbre nyomultak a föld gyomrába. A szűk sziklarésből végre egy kisebb, sziklákkal övezett üregbe értek, ahol a mennyezet már nem súrolta a fejüket, és a falak sem nyomódtak olyan szorosan hozzájuk. Itt a különös kékes fény mintha egyre inkább a földből, a nedves talajból áradt volna, áttetsző, apró kristályokként csillogva a sötét kőzetben. Bandi megint felmordult, hangja rekedten visszhangzott a tágasabb térben. „Ennyi kéket, az ember még elfelejti, milyen a napfény! Vajon meddig kell még botorkálnunk ebben a tündérvilágban, ahol még az árnyék is kék?”
Mirella nem válaszolt, tekintetét a földön lévő, kékesen áttetsző kristályokra szegezte. Vajon valóban ezek lennének a forrásai a fénynek? Vagy csak vezetik, gyűjtik valahonnan a mélyből? Borda orra eközben egy apró, sekély mélyedéshez vezetett őket, ahol a kékesen vibráló folyadék megállt egy kis természetes medencében. A kutya csendesen felhörgött, majd óvatosan megkóstolta a vizet, mielőtt mélyen beleszagolt volna a forrásba.
Az idős asszony, akinek a fáradtsága már a mozdulataiban is megmutatkozott, leült egy kiálló sziklára, remegő lábait pihentetve. „Én már nem bírom tovább. Ez a hideg, ez a folyamatos fény… mintha a lelkemből is kiszívná az erőt, és csak a düh maradna bennem.” Mirella tudta, hogy igaza van, de a kíváncsiság és a rejtély hajtóereje erősebb volt benne a szelíd aggodalmnál. A kékes vízfelület fölött finom, hűs pára gomolygott, és a levegőben egy édeskés, mégis fémes illat kezdett terjedni, ami a tüdőt is csípte. A medence alján nagyobb, lassan lüktető kékes kristályok feküdtek, mintha egy föld alatti, ismeretlen szív dobogott volna ott, a kőzet mélyén, és minden egyes „lüktetéssel” felerősödött a vibráló fény.
Mirella nem válaszolt, tekintetét a földön lévő, kékesen áttetsző kristályokra szegezte. Vajon valóban ezek lennének a forrásai a fénynek? Vagy csak vezetik, gyűjtik valahonnan a mélyből? Borda orra eközben egy apró, sekély mélyedéshez vezetett őket, ahol a kékesen vibráló folyadék megállt egy kis természetes medencében. A kutya csendesen felhörgött, majd óvatosan megkóstolta a vizet, mielőtt mélyen beleszagolt volna a forrásba.
Az idős asszony, akinek a fáradtsága már a mozdulataiban is megmutatkozott, leült egy kiálló sziklára, remegő lábait pihentetve. „Én már nem bírom tovább. Ez a hideg, ez a folyamatos fény… mintha a lelkemből is kiszívná az erőt, és csak a düh maradna bennem.” Mirella tudta, hogy igaza van, de a kíváncsiság és a rejtély hajtóereje erősebb volt benne a szelíd aggodalmnál. A kékes vízfelület fölött finom, hűs pára gomolygott, és a levegőben egy édeskés, mégis fémes illat kezdett terjedni, ami a tüdőt is csípte. A medence alján nagyobb, lassan lüktető kékes kristályok feküdtek, mintha egy föld alatti, ismeretlen szív dobogott volna ott, a kőzet mélyén, és minden egyes „lüktetéssel” felerősödött a vibráló fény.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Helyszín
- barlang
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.