Véget nem érő történet

Mirella és az ekhós szekér · Mirella

A mészégető romjai felé

Borda türelmesen megvárta, míg Bandi és az idős asszony is szerencsésen átjut a vizes köveken, és félig száraz saruban eléri a túlsó partot. A sűrű páfrányos szélén csípős erdei illat fogadta őket, a nedves agyagban pedig tisztán kirajzolódtak a friss csizmanyakak mély nyomai. A léptek nem bolyongtak céltalanul: egyenesen a borostyánnal benőtt faoszlop tövéhez vezettek.
Bandi közelebb lépett a matuzsálemi korú, mohás faoszlophoz, s óvatosan félretolta a vastag, haragoszöld indákat. A korhadt fa felületébe egy spirális mintát véstek – pontosan olyat, amilyen a kőpad oldalát is díszítette. Az idős asszony halkan elmosolyodott a kendője alatt; a felfedezés bizakodással töltötte el, és elégedetten paskolta meg Bandi vállát.
– No, ez a valaki legalább rendes jeleket hagyott maga után, ha már a gázlón a nyakunkba zúdította a fröccsenő vizet – jegyezte meg Borda némi tréfás éllel a hangjában, miközben bütykös botjával megbökdöste a bozót szélét. – A nyomok errefelé egyenletesek, emberünk láthatóan nem kapkodott.
A faoszlopot elhagyva az ösvény kissé emelkedni kezdett, kiszabadulva a nyirkos árokból. A bükkök lombok koronái alatt kellemes, szűrt napfény derengett, s a kényelmesebb sziklaháton haladva a vándorok léptei is megélénkültek. A friss nyomok a tisztás felé mutattak, ahol egy régi mészégető kemence mozaikszerű romjai sejlettek fel a fák között.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • bandi
  • borda
  • idos-asszony

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.