Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A Kristályok Súgása
Mirella visszahúzta a kezét, de a finom bizsergés emlékét magával vitte, ahogy az ujjhegyein továbbra is érezte a pulzáló energia utórezgését. A kék fény halványodott, majd újra felerősödött, mintha csak egy mély lélegzetet venne az egész medence, és a halk zümmögés is ritmusra váltott. Mirella arca, melyen eddig dühös elszántság és meglepetés keveredett, most összeszedettebb, már-már számító kifejezést öltött. Valami történt, valami válaszolt az érintésére, és ez a titok nem hagyta nyugodni. A rejtély csak mélyült, és vele együtt Mirella kíváncsisága is, mely szinte elnyomta a benne lüktető fáradtságot és a helyzete által generált feszültséget.
„És most mi van? Tán megváltó hangokat suttognak a kék kövek, hogy majd hazavezetnek minket?” – Bandi hangjában a türelmetlenség már-már vádaskodássá fajult. Dühösen felállt, és a szűk barlangban idegesen toporzékolni kezdett. „Már percek óta csak bámulod azt a vizes gödröt, de semmi hasznunkra nem válik! Én már megmondtam, nekem elég volt a csillogó semmiből!” Öklét szorítva mérges pillantást vetett Mirellára, mintha az ő hibája lenne, hogy ide tévedtek.
Az idős asszony, akit a hirtelen fény fellobbanása és a zümmögés is megrémített, most még jobban magába roskadt. „Óh, Istenem… Csak menekülnék innen! Mi lesz velünk, ha itt ragadunk?” – suttogta, és a félelem könnyeket csalt a szemébe. A kékes derengésben még inkább betegnek és elgyötörtnek látszott. A didergés futkározott a hátán, és nem tudta eldönteni, hogy a hidegtől, vagy a barlang kísérteties hangjaitól-fényeitől van-e.
Borda, aki eddig csak morgott, most alig hallhatóan felvonyított, mintha a kristályok hangja valami ősi ösztönt ébresztett volna benne. Fejét a medence felé fordította, és szemei szokatlanul élénken csillogtak a kékes fényben. Nem mozdult, de a teste megfeszült, minden porcikájával figyelte a pulzáló energiát. Mintha a levegőben terjedő bizsergés az ő agyát is stimulálná, vagy valami rejtett üzenetet hordozna.
Mirella azonban nem Bandira vagy az idős asszonyra figyelt. Megpróbálta visszaidézni a bizsergés érzetét, és azzal együtt a pulzálás ritmusát. Koncentrált, és lassan kinyújtotta a kezét, de ezúttal nem érintette meg a vizet. Ehelyett az ujjait finoman, mintha egy láthatatlan húron játszana, a levegőben mozgatta, követve a medence mélyéről áradó halk zümmögés ritmusát. Amint ujjai a kék fény egy-egy lüktetésére pontosan megmozdultak, a zümmögés egy pillanatra felerősödött, és a kristályok egy-egy rövid, élesebb villanással válaszoltak, mintha felismernék a mozdulatot. A sziklafalon, közvetlenül a medence pereme felett, egy eddig rejtett, halvány rajzolat bontakozott ki a felerősödő fényben: egy spirális jel, ami mintha maga a kristályok pulzálását ábrázolta volna. Mirella elvigyorodott; a rejtély nemcsak mélyült, de egyre izgalmasabbá is vált.
„És most mi van? Tán megváltó hangokat suttognak a kék kövek, hogy majd hazavezetnek minket?” – Bandi hangjában a türelmetlenség már-már vádaskodássá fajult. Dühösen felállt, és a szűk barlangban idegesen toporzékolni kezdett. „Már percek óta csak bámulod azt a vizes gödröt, de semmi hasznunkra nem válik! Én már megmondtam, nekem elég volt a csillogó semmiből!” Öklét szorítva mérges pillantást vetett Mirellára, mintha az ő hibája lenne, hogy ide tévedtek.
Az idős asszony, akit a hirtelen fény fellobbanása és a zümmögés is megrémített, most még jobban magába roskadt. „Óh, Istenem… Csak menekülnék innen! Mi lesz velünk, ha itt ragadunk?” – suttogta, és a félelem könnyeket csalt a szemébe. A kékes derengésben még inkább betegnek és elgyötörtnek látszott. A didergés futkározott a hátán, és nem tudta eldönteni, hogy a hidegtől, vagy a barlang kísérteties hangjaitól-fényeitől van-e.
Borda, aki eddig csak morgott, most alig hallhatóan felvonyított, mintha a kristályok hangja valami ősi ösztönt ébresztett volna benne. Fejét a medence felé fordította, és szemei szokatlanul élénken csillogtak a kékes fényben. Nem mozdult, de a teste megfeszült, minden porcikájával figyelte a pulzáló energiát. Mintha a levegőben terjedő bizsergés az ő agyát is stimulálná, vagy valami rejtett üzenetet hordozna.
Mirella azonban nem Bandira vagy az idős asszonyra figyelt. Megpróbálta visszaidézni a bizsergés érzetét, és azzal együtt a pulzálás ritmusát. Koncentrált, és lassan kinyújtotta a kezét, de ezúttal nem érintette meg a vizet. Ehelyett az ujjait finoman, mintha egy láthatatlan húron játszana, a levegőben mozgatta, követve a medence mélyéről áradó halk zümmögés ritmusát. Amint ujjai a kék fény egy-egy lüktetésére pontosan megmozdultak, a zümmögés egy pillanatra felerősödött, és a kristályok egy-egy rövid, élesebb villanással válaszoltak, mintha felismernék a mozdulatot. A sziklafalon, közvetlenül a medence pereme felett, egy eddig rejtett, halvány rajzolat bontakozott ki a felerősödő fényben: egy spirális jel, ami mintha maga a kristályok pulzálását ábrázolta volna. Mirella elvigyorodott; a rejtély nemcsak mélyült, de egyre izgalmasabbá is vált.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Helyszín
- barlang
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.