Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A kőcsavar
A kanyargós járat, mely most már szinte simogatta a haladók lábát a maga különös textúrájával, mintha minden lépésükre ráhangolódott volna. A falakba vésett spirális minták egyre sűrűbbé és kidomborodóbbá váltak, nem csupán dísznek, hanem mintha egy ősi üzenet részei lennének. A fuvallat valóban frissebbé vált, és a mélységből szűrődő halk zúgás is tisztábban hallatszott, már nem csupán a képzelet játéka volt.
Borda, akinek tekintete a legsötétebb zugokban is mindig megtalálta az utat, ezúttal sem tévedett. Ahogy tovább ereszkedtek, fáklyafénye megcsillant valamin a jobb oldali falon, közvetlenül a harmadik fordulat utáni, még sűrűbb mintázatú szakaszon. Egy alig észrevehető, de határozottan kilógó alakzatot pillantott meg, amely szinte beleolvadt a kőfaragásba. Egy spirálisan jelölt kőcsavar volt, mely a falból meredezett ki.
Az idős asszony, mintha megérezte volna, hogy a pillanat fontossága eljött, ismét megállt. Nem sürgette Bordát, csak figyelte, ahogy a férfi óvatosan megközelíti a falat. Bandi is kíváncsian, de csendben várta, mi történik. Borda végül, egy pillanatnyi tétovázás után, megragadta a kőcsavart, és elfordította. Mintha egy láthatatlan zár nyílt volna ki.
Hirtelen hideg, de oly friss levegő árasztotta el a járatot, hogy mindhárman mélyen beszívták. Nem volt többé nyirkos, földszagú, hanem tiszta, üde, mintha kint, a szabad ég alatt lettek volna. A zúgás is felerősödött, dübörgés helyett inkább egy távoli, békés malomzajra emlékeztetett, ami valahonnan a mélyből érkezett. A levegővétel utáni első meglepetést tiszta, felélénkült remény váltotta fel az arcukon.
Bandi szélesebbre tárta a szemét, az újonnan érkező frissességet élvezve. Az idős asszony mosolyogva bólintott, tekintetében most már nemcsak felismerés, hanem egyfajta megkönnyebbülés is tükröződött. Borda, a fáklyáját magasabbra tartva, előresietett, mintha a járat most már tényleg befogadta volna őket, és ígéretet tett egy titokzatos végcélre, ahol a friss levegő otthonra lel. Az út nem tűnt többé olyan ijesztőnek, a titokzatos járat most már inkább invitálta, mint fenyegette őket.
Borda, akinek tekintete a legsötétebb zugokban is mindig megtalálta az utat, ezúttal sem tévedett. Ahogy tovább ereszkedtek, fáklyafénye megcsillant valamin a jobb oldali falon, közvetlenül a harmadik fordulat utáni, még sűrűbb mintázatú szakaszon. Egy alig észrevehető, de határozottan kilógó alakzatot pillantott meg, amely szinte beleolvadt a kőfaragásba. Egy spirálisan jelölt kőcsavar volt, mely a falból meredezett ki.
Az idős asszony, mintha megérezte volna, hogy a pillanat fontossága eljött, ismét megállt. Nem sürgette Bordát, csak figyelte, ahogy a férfi óvatosan megközelíti a falat. Bandi is kíváncsian, de csendben várta, mi történik. Borda végül, egy pillanatnyi tétovázás után, megragadta a kőcsavart, és elfordította. Mintha egy láthatatlan zár nyílt volna ki.
Hirtelen hideg, de oly friss levegő árasztotta el a járatot, hogy mindhárman mélyen beszívták. Nem volt többé nyirkos, földszagú, hanem tiszta, üde, mintha kint, a szabad ég alatt lettek volna. A zúgás is felerősödött, dübörgés helyett inkább egy távoli, békés malomzajra emlékeztetett, ami valahonnan a mélyből érkezett. A levegővétel utáni első meglepetést tiszta, felélénkült remény váltotta fel az arcukon.
Bandi szélesebbre tárta a szemét, az újonnan érkező frissességet élvezve. Az idős asszony mosolyogva bólintott, tekintetében most már nemcsak felismerés, hanem egyfajta megkönnyebbülés is tükröződött. Borda, a fáklyáját magasabbra tartva, előresietett, mintha a járat most már tényleg befogadta volna őket, és ígéretet tett egy titokzatos végcélre, ahol a friss levegő otthonra lel. Az út nem tűnt többé olyan ijesztőnek, a titokzatos járat most már inkább invitálta, mint fenyegette őket.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.