A Kékes Folyosó Végén

A kékes fény egyre erősebben ölelte körbe őket, ahogy mélyebbre merészkedtek az újonnan feltárult átjáróba. A sós levegő a távoli zúgással vegyülve hűvösen simogatta az arcukat, ami inkább bizsergető, mintsem riasztó volt. A sötét kőfalak nem voltak egyszerűek; néhány lépésenként csodálatos, fénylő ívek íveltek át a mennyezeten, a kékes derengéssel pulzálva, mintha az egész folyosó egyetlen hatalmas, élő organizmus része volna. Bandi, aki még mindig a megfejtés okozta izgalom mámorában úszott, nem tudta megállni, hogy tekintetével ne kövesse a legközelebbi ív faragott mintáit, de a továbbhaladás most fontosabb volt, mint az újabb rejtélyek.
Borda, a megbízható őrszem, éberen figyelte a kékes fény által vetett, táncoló árnyékokat. Keze ösztönösen a kardjának markolatán pihent, készen állva bármilyen meglepetésre, ám arcán a reményteljes kíváncsiság tükröződött. A monoton zúgás finoman erősödött, egy mély morajlás, ami a talpuk alatt is érezhető volt, utalva a rejtett mélységekben működő, hatalmas gépezetekre. Az Idős Asszony csupán elmosolyodott, tekintete derűs volt, mintha ő maga is ismerné a kövek és a láthatatlan mechanizmusok titkos nyelvét. „Minden út elvezet valahová,” suttogta meleg hangon.
Mirella, érezve a csapat megújuló energiáját, kissé felgyorsította a lépteit. A felfedezés izgalma ragadós volt, és ez az új ösvény sokkal nagyobb kalandot ígért, mint bármelyik piactéri csetepaté. A folyosó, bár eleinte végtelennek tűnt, fokozatosan szűkülni kezdett, az ívek pedig egyre díszesebbé váltak, mígnem egy lenyűgöző, kör alakú nyílásban kulmináltak. Ezen túl a kékes fény elhalványult, és egy tompább, majdnem ködös megvilágítás vette át a helyét.
Végül az átjáró egy kisebb, szinte szabályos köralakú csarnokba torkollott. És ott állt előttük: egy hatalmas, vasalt tölgyfa ajtó, amelynek sötét fáját vastag vasabroncsok hálózták be. Az ajtó szélei körül, és különösen egy halvány repedésből az aljánál, vékony, szinte láthatatlan gőz szállt fel, mintha az ajtó maga lélegezne, vagy valami rendkívül forró, esetleg olvadt anyag rejtőzne a túloldalán. A sós levegő itt még intenzívebbé vált, mintha a tenger mélye szólítaná őket. A halk zúgás is felerősödött, immár egyértelműen a tölgyfa túloldaláról érkezve, mintha valamilyen óriási szerkezet dolgozna szüntelenül. Bandi kíváncsian lépett közelebb, ujját a hideg vasra téve, várva, hogy mit hoz a következő fejezet.