Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A Kéken Csillogó Ösvény
A kékes derengés egyre inkább elnyelte őket. A puha moha szinte suttogva fogadta be lépteiket, és Mirella érezte, ahogy minden egyes méterrel mélyebbre kerülnek egy olyan világba, ahol a falu zajai és az őrök lámpásainak fénye már csak távoli, elmosódott emlékké válnak. Bandi, akinek a kis keze továbbra is szorosan fogta az övét, fel-felnézett a fák közé. Arcán a félelem még ott ült, de most már keveredett valami áhítatos csodálkozással is. A kéken fénylő, földön kúszó gyökerek, melyeket a moha alig takart, úgy kanyarogtak, mint megannyi éteri kígyó, jelezve az ösvény ívét.
Az idős asszony, akinek a lélegzete egyre halkabbá vált, de a kitartása nem csökkent, lassan haladt mögöttük. Bár a szemei még mindig a sűrű árnyékokat vizsgálták, valahogy ő is elengedte magát kissé a mohás ösvény varázsának. A lábak alatt susogó puhaság, a hűvös, tiszta levegő és a kék fény egyfajta furcsa, nyugtató ritmust adott a menekülésnek. Mirella tudta, hogy ez a pillanatnyi béke csalóka lehet, hiszen Borda még mindig ott volt, valahol az erdő szélén, szembeszállva az őrökkel. A gyomrában lévő feszültség továbbra is szorította, de most nem engedhette, hogy elhatalmasodjon rajta.
A lejtő enyhült, majd szinte teljesen vízszintessé vált, ahogy egyre mélyebbre jutottak. A fák törzsei vastagabbá, az ágak pedig súlyosabbá váltak, mintha ezen a részen az erdő egy ősi, érintetlen szegletét rejtegetné. A kékes fény, ami eddig csak derengés volt, most pulzálni látszott, mintha az egész ösvény egyetlen hatalmas, élő organizmus lenne. Mirella érezte a földből áradó, szokatlan hideget, ami nem volt kellemetlen, inkább frissítő.
Bandi hirtelen megállt, és apró ujjával előre mutatott. „Nézd, Mirella!” – suttogta, hangjában a félelem és a csodálkozás furcsa keverékével. Az ösvény előttük kissé kiszélesedett, és a moha alól apró, kékesen csillogó kristályok emelkedtek ki, mint megannyi elszórt drágakő. Ezek a kristályok erősítették a környező fényességet, szinte utat mutatva a sötét lombok alatt. A látvány egyszerre volt gyönyörű és nyugtalanító. Vajon mi rejlik ennek az ösvénynek a végén?
Az idős asszony, akinek a lélegzete egyre halkabbá vált, de a kitartása nem csökkent, lassan haladt mögöttük. Bár a szemei még mindig a sűrű árnyékokat vizsgálták, valahogy ő is elengedte magát kissé a mohás ösvény varázsának. A lábak alatt susogó puhaság, a hűvös, tiszta levegő és a kék fény egyfajta furcsa, nyugtató ritmust adott a menekülésnek. Mirella tudta, hogy ez a pillanatnyi béke csalóka lehet, hiszen Borda még mindig ott volt, valahol az erdő szélén, szembeszállva az őrökkel. A gyomrában lévő feszültség továbbra is szorította, de most nem engedhette, hogy elhatalmasodjon rajta.
A lejtő enyhült, majd szinte teljesen vízszintessé vált, ahogy egyre mélyebbre jutottak. A fák törzsei vastagabbá, az ágak pedig súlyosabbá váltak, mintha ezen a részen az erdő egy ősi, érintetlen szegletét rejtegetné. A kékes fény, ami eddig csak derengés volt, most pulzálni látszott, mintha az egész ösvény egyetlen hatalmas, élő organizmus lenne. Mirella érezte a földből áradó, szokatlan hideget, ami nem volt kellemetlen, inkább frissítő.
Bandi hirtelen megállt, és apró ujjával előre mutatott. „Nézd, Mirella!” – suttogta, hangjában a félelem és a csodálkozás furcsa keverékével. Az ösvény előttük kissé kiszélesedett, és a moha alól apró, kékesen csillogó kristályok emelkedtek ki, mint megannyi elszórt drágakő. Ezek a kristályok erősítették a környező fényességet, szinte utat mutatva a sötét lombok alatt. A látvány egyszerre volt gyönyörű és nyugtalanító. Vajon mi rejlik ennek az ösvénynek a végén?
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- idos-asszony
- mirella
Helyszín
- erdofolt
Előző jelenet szereplői
- bandi
- idos-asszony
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.