A horizont kitárul

Az ösvény tovább kígyózott felfelé, hol ligetes részeken, hol sziklák között, mintha egy láthatatlan kéz vezetné őket a táj szívébe. A korábban távoli, kékes hegyek mostanra élesebben rajzolódtak ki a horizonton, felhők fátyla nélkül, mintha csak rájuk vártak volna, hogy megmutassák magukat. Egyre több részletet engedtek látni: a sötétzöld erdősávokat, a szikárabb csúcsok kopár oldalait, sőt, még néhány távoli, csillogó vízesést is meg lehetett pillantani, ahogy a napfény megcsillant rajtuk.
Az idős asszony, bár léptei továbbra is megfontoltak voltak, egyre gyakrabban állt meg, hogy körülnézzen. Szemei ragyogtak a csodálattól, mint egy gyermeké, aki először látja a világot. „Ilyen messzire még sosem láttam a Kék Hegyeket,” súgta, inkább magának, mint társainak. Bandi is elismerően csettintett a nyelvével. „Valóban, nagymama, mintha egy festmény elevenedett volna meg előttünk.” Borda, bár tekintete továbbra is a környező bokrokat pásztázta, orra is a magasba emelkedett, mintha a távoli szél üzeneteit szimatolná. Még ő is érezte a távolság és a szabadság hívását.
Minden egyes megtett lépéssel a világ tágasabbá vált körülöttük, és bár a dombhát továbbra is zöldellő maradt, a magasabban fekvő részeken már érezhető volt a hegyvidéki klíma frissessége. A szél játékosan borzolta az idős asszony kendőjét, és Bandi haját. Az ösvény most egy szélesebb, füves gerincen haladt, ahonnan mindkét oldalon lejtett a terep. Itt már nem volt menedék a nap elől, de a távlat kárpótolta őket minden fáradtságért. A tudat, hogy hosszú út áll még előttük a távoli hegyekig, nem szegte kedvüket, sőt, inkább új lendületet adott nekik.
A társaság egy rövid pillanatra megállt, hogy vizet igyanak, és ismét elmerüljenek a látványban. A távoli csúcsok hívogatóan meredeztek, ígéretet téve ismeretlen kalandokra és új tapasztalatokra. Borda egy elszökött pillangót figyelt, amely a friss hegyi levegőben táncolt, míg Bandi az öregasszonyra nézett, aki elégedetten hunyta be a szemét, élvezve a pillanat békéjét. Az útjuk folytatódott, most már nem csak egy patakpartról, hanem egy magaslatról, ahol a horizont kitárult, és a végtelen égbolt ölelte körbe őket. A csend, mely körülvette őket, súlyosabb és elgondolkodtatóbb volt, mint a patak csobogása.