VII/5. A másodlagos bélyegző — Mechanikus jóváhagyás

Mr. Hendersont nem hagyták cserben a hivatali beidegződések. Óvatosan felhajtotta nadrágja szárát, nehogy a lucfenyő szálkái kárt tegyenek a szövetben, majd térdre ereszkedett, és mutatóujjával felpattintotta a szivardoboznyi rézfedelet.
A mélyben nem villanydrótok vagy óraművek lapultak, hanem egy apró, halványan megvilágított rekesz. A rekesz közepén miniatűr pecsétnyomó állt, mellette csipetnyi tusmedencével. A ritmikus ketyegés nem kerekek súrlódásából fakadt, hanem a tus tartályának apró dugattyújából, amely tízmásodpercenként pontosan egyetlen csepp fekete tintát pumpált a szivacsra.
– A másodlagos kör ellenőrzése megkezdődött – szólalt meg újra a fal mögötti szikár hang, amely ezúttal mintha közvetlenül a padlórésekből szivárgott volna elő. – A felderítési protokoll értelmében Ön köteles benyújtani jobb hüvelykujjának lenyomatát a másodlagos statikai jóváhagyáshoz.
Henderson zakója zsebéből előhúzta a vasalt zsebkendőjét, és rosszallóan tanulmányozta a szerkezetet.
– Ez az eljárás nem szerepel a leltári jegyzékben – jegyezte meg kimérten. – Ráadásul a tus sűrűsége nem felel meg a Szolgálati Szabályzatban előírt szabványnak.
A dugattyú ketyegése erre érezhetően felgyorsult. A kis rézkamrából egy finom, csipeszszerű kar nyúlt ki, és megkocogtatta Henderson cipőjének orrát, sürgetve a garanciális jóváhagyást.
Henderson belátta, hogy a határidő sürget. Nem kockáztathatta a teherbíró elem érvényességét, így hüvelykujját a tuskamrába nyomta, majd rányomta a nyílás szélén kilógó papírcsíkra. A csapóajtó abban a pillanatban csapódott le, alig elkerülve az ujját, és a padló alatti gépies ketyegést egy elégedett, mély morajlás váltotta fel.
Ekkor a szoba túlsó sarkában, a leltározott polc legfelső fokán álló antik sárgaréz csengő halk, egyenletes ketyegésbe kezdett.