Véget nem érő történet

Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő

403/1. Az első vevő — A tölcsér csókja

Az esernyős alak belépett a poros, csendes antikváriumba. A levegő halk zúgása arról árulkodott, hogy a padlólemezek alatt egy láthatatlan gépezet dolgozik. Szemei, amelyek már hozzászoktak a szürke utcához, kissé összeszűkültek a félhomályos, gázlámpás belső térben. Az impozáns tölgyfa pult mögött, ahol egy vénséges, talán kissé különc öregembert várt, egy üvegbe zárt alak állt. Az alak csíkos kabátot viselt, amely furcsa módon tökéletesen harmonizált a polcokon sorakozó, megfakult flanel könyvkötésekkel. Egy nagyméretű, sárgaréz tölcsér, mint egy túlméretezett füles trombita, közvetlenül az arca előtt lebegett.
A csíkos kabátos alak, a frissen kinevezett „területi felelős”, zavartan és felháborodottan nézett vissza. Megpróbált szólni, de csak egy elfojtott morgás távozott a sárgaréz tölcsér mögül. Inkább kétségbeesett, csapdába esett hang volt, semmint üdvözlés. Az esernyős alak azonban csupán udvariasan bólintott, meg sem rendülve. Az ilyen furcsaságok, mint tudta, az ilyen régi vágású intézmények báját képezték. Felemelte csillogó sárgaréz felvételi fémbilletét, melynek felületén megcsillant a gázlámpa tompa fénye.
„Jó napot kívánok,” mondta az esernyős alak, hangja tiszta volt és kissé hivatalos. „A mai leltározásra érkeztem. A jelek szerint, Ön a…” Elhallgatott, mintha a tölcsér furcsa pozíciója megzavarná a mondat befejezését. A csíkos kabátos vevő, immár a pult mögé „besorolt” új antikvárius, szemeivel kétségbeesetten próbált kommunikálni. A szájához applikált tölcsér rezzenéstelenül állt, nem engedve semmit a kinti világba, csak befelé szívta a hangokat. A rendszer precízen tette a dolgát. Az automata árcédula-tartó, mely mostantól az ő üvegfülkéjének tetejét díszítette, halk kattanással jelezte, hogy a nap első tranzakciójára készül.
A vevő, akit az előző antikvárius oly diadalmasan búcsúztatott, most saját bőrén tapasztalta, milyen az, amikor a „megújult leltár” élesben működik. A régi antikvárius és a kalauz fülkéi közben már a kimenő platformon gurultak, könnyed, üres zörgéssel, mintha sosem léteztek volna, csak a rendszer által besorolt emlékek lettek volna. Az esernyős alak közelebb lépett, és az asztalra fektette a fémbilletet. „Ha kérem, nyugtázza,” mondta, bökve a csillogó darabra. A csíkos kabátos vevő tehetetlenül nézte, ahogy egy apró, robotikus kar nyúlik ki az üvegfülke oldalából, és precízen felveszi a billetet. Egy halk kattanás hallatszott a pult alól, mintha egy új fogaskerék illeszkedett volna a helyére a gépezetben. A nap, úgy tűnt, tartogat még meglepetéseket, és a bolt, bármennyire is statikusnak tűnt, sosem állt meg. Egy halk, ritmikus zümmögés kezdődött a falakból, mintha valami mélyen lent készülne egy újabb „élő melléklet” érkezésére.
Ebben a részben

Szereplők

  • az-esernyos-alak
  • az-uj-vevo

Helyszín

  • fo-helyszin

Előző jelenet szereplői

  • a-kalauz
  • az-antikvarius
  • az-uj-vevo

Folytatás

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.