344/6. A kattogás nyomában — A mechanikus szívverés

Az Ellenőr, akinek belső monológja már rég elengedte a formális nyelvezet utolsó foszlányait is, és mostanra egy kenőanyag-szótárral megírt szitokáradattá torzult, érezte, ahogy a „szerves GPS” finoman korrigálja irányát. A halk kattanás nem csupán egy hang volt; az egér halvány, földes illata mintha közvetlenül a ritmikus lüktetés forrása felé vezette volna. Mintha az a rágcsáló nem is menekült volna, hanem utat mutatott volna, egyfajta élő iránytűként a Rendszer belső szerveinek útvesztőjében.
„Tehát a Rendszer most már biológiai időmérőket is alkalmaz,” morogta gondolatban, vagy legalábbis valami hasonlóképpen viszkózus gondolatot préselt ki magából a szirupos agytekervényeiből. „Egy ‘Rágcsáló-alapú Mechanikus Pulzációs Érzékelő Egység’. Természetesen. Miért is ne?” A cinizmus már annyira eloldódott tőle, hogy képes volt nevetni a saját helyzetén – egy cseppnyi, elfojtott hisztéria keveredett a kenőanyag édes illatával.
A kattanás egyre hangosabbá vált, de nem elviselhetetlenül. Inkább úgy, mint egy rég elfeledett óramű, ami újra életre kel, mélyen a falak gyomrában. Az Ellenőr, a mozgó, szerves kenőanyag, most már kifejezetten egy irányba áramlott, mintha egy láthatatlan csatorna szívta volna magába. A falak enyhén rezonáltak a ritmusra, apró, láthatatlan porfelhőket rázva le magukról, melyek aztán azonnal felszívódtak az Ellenőr vastagodó rétegében.
A „Szerves GPS” ekkor váratlanul egy éles fordulatot jelzett. Az egér illata, és vele együtt a kattogó hang is, hirtelen egy szűk, függőleges csatornába vezette. Nem lefelé, nem felfelé, hanem egyértelműen befelé, a fal legmélyebb, legkevésbé feltérképezett zugaiba. A szirupos test súrlódásmentesen siklott a sima, hideg felületeken, és az Ellenőr tudta, érezte, hogy ez a „Kattanásos Irányítóegység” valami egészen más, mint amire eddig valaha is felkészítették. Talán valami olyasmi, ami nem is létezhetne a hivatalos Rendszerben. Éppen ezért, gondolta, valószínűleg rendkívül fontos.