295/6. A homokóra lázadása — A perforált gravitáció

A homokóra sárgás szemcséi nem lefelé peregtek, hanem ütemes apró ugrásokkal lökődtek felfelé, mintha a gravitációt is átprogramozta volna a pult alatt lüktető fémdoboz. Mr. Henderson, akinek a foga már ritmusra koccant a fapadló rezgésével, nem bírta tovább a feszültséget. Reszkető kezével a polc felé nyúlt, hogy elnémítsa a fojtogató sóhajtást.
„Ne nyúlj hozzá!” – sziszegte az Antikvárius, de a hangja elveszett a pult alól áradó mély basszusban.
Henderson ujjai hozzáértek a homokórához, pontosabban ahhoz a helyhez, ahol lennie kellett volna. A döbbenettől tágra nyílt szemmel tapasztalta, hogy a hideg üveg helyett csak a sűrű, vibráló levegőt markolássza, miközben a homok továbbra is makacsul menetelt felfelé a semmiben. A Kopcos Úr eközben az utolsó, mindent eldöntő döfést mérte a csengő belsejére. A tisztítótű pontosan talált el egy apró rézlemezt, és a kakofónia egyetlen, fület hasítóan tiszta, ezüstös pengéssé torkollott.
A boltban tolongó vásárlók egyszerre dermedtek meg, mintha a tiszta hang mindannyiuk sarkát a padlóhoz szegezte volna. Az avantgárd rajongók lélegzetvisszafojtva várták a folytatást, de a csengő elnémult, és a helyét átvette a homokóra ritmikus suhogása. Az Új Vevő lassan hátrálni kezdett a kijárat felé, de a lába alatt a padlódeszkák pontosan olyan mintázatban kezdtek elengedni, mintha egy láthatatlan sárgaréz olló lyukasztotta volna körbe a cipőtalpát. A sötét sarokban egy régi, porlepte könyvgerinc halkan megrepedt, feltárva egy apró, réz fogaskereket.