Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő
280/3. A garantált árcédula – A vitrin forgása
A Köpcös úr, észrevéve Mr. Henderson merev tekintetét, elégedetten bólintott. „Ah, látom, uram, önnek van szeme a valódi értékhez! Ez a számláló nem csupán az állapotot rögzíti, hanem az eszmei árat is. Egy műtárgy, mint tudjuk, annyit ér, amennyit adnak érte. Vagy amennyit az alkotója hajlandó beáldozni érte. Ez esetben mindkettő. Ez a garantált árcédula!” – hangoztatta pátosszal, mintha egy galéria megnyitóján szónokolna, nem pedig két zsugorfóliába zárt ember előtt. A számláló finoman zümmögött, mintha helyeselne.
Az új vevő arca valóban lilás árnyalatot öltött a zsugorfólia alatt, és ahogy az Antikvárius a saját, üvegbe zárt szférájából felnyögött, az új vevő dühe szinte tapinthatóvá vált, vibráló, fojtott energiaként töltve meg a vitrint. A Köpcös úr számára azonban ez csupán a kiállítási darabok „működőképes” állapotának ékes bizonyítéka volt, egyfajta dinamikus installáció, ami az emberi érzelmeket is a művészi kifejezés részévé emeli.
Mr. Henderson a rézpénz darabkájára szegezte a tekintetét, mely most már valóban szinte táncolt a rács mögött, egyre közelebb kerülve a felülethez. Ez nem egy véletlen elgurult érme volt. Ez sokkal inkább egy apró, fémes üzenet volt a mélyből, egy hívás, amihez a Köpcös úr füle süketnek bizonyult. Vagy talán nem is kellett, hogy hallja.
Az Antikvárius újra felnyögött, ezúttal mintha valaki egy régi, poros könyv lapjait tépné szét, valami olyan kötetét, amit sosem szabadott volna kinyitni. A rézpénz darabkája egy pillanatra megállt, szinte megérezve a Köpcös úr közeledő ecsetjét, majd egy gyors, szaggatott mozdulattal eltűnt a mélyben, csak egy halk, fojtott kattanás jelezte a helyét, mintha egy zárszerkezet oldódott volna.
Alighogy a hang elhalt, a Köpcös úr befejezte a portörlést, és megelégedetten dörzsölte össze tenyerét. „Kifogástalan!” – mondta, és egy pult alól előhúzott, fényes, rézből készült, hosszú nyeletű horgot, amivel lassan megfordította a vitrint, hogy a „műtárgy” most az utca felé nézzen. A napfény áttört az üvegen, és az új vevő lilás arca élesen kirajzolódott a járókelők számára.
Az új vevő arca valóban lilás árnyalatot öltött a zsugorfólia alatt, és ahogy az Antikvárius a saját, üvegbe zárt szférájából felnyögött, az új vevő dühe szinte tapinthatóvá vált, vibráló, fojtott energiaként töltve meg a vitrint. A Köpcös úr számára azonban ez csupán a kiállítási darabok „működőképes” állapotának ékes bizonyítéka volt, egyfajta dinamikus installáció, ami az emberi érzelmeket is a művészi kifejezés részévé emeli.
Mr. Henderson a rézpénz darabkájára szegezte a tekintetét, mely most már valóban szinte táncolt a rács mögött, egyre közelebb kerülve a felülethez. Ez nem egy véletlen elgurult érme volt. Ez sokkal inkább egy apró, fémes üzenet volt a mélyből, egy hívás, amihez a Köpcös úr füle süketnek bizonyult. Vagy talán nem is kellett, hogy hallja.
Az Antikvárius újra felnyögött, ezúttal mintha valaki egy régi, poros könyv lapjait tépné szét, valami olyan kötetét, amit sosem szabadott volna kinyitni. A rézpénz darabkája egy pillanatra megállt, szinte megérezve a Köpcös úr közeledő ecsetjét, majd egy gyors, szaggatott mozdulattal eltűnt a mélyben, csak egy halk, fojtott kattanás jelezte a helyét, mintha egy zárszerkezet oldódott volna.
Alighogy a hang elhalt, a Köpcös úr befejezte a portörlést, és megelégedetten dörzsölte össze tenyerét. „Kifogástalan!” – mondta, és egy pult alól előhúzott, fényes, rézből készült, hosszú nyeletű horgot, amivel lassan megfordította a vitrint, hogy a „műtárgy” most az utca felé nézzen. A napfény áttört az üvegen, és az új vevő lilás arca élesen kirajzolódott a járókelők számára.
Ebben a részben
Szereplők
- a-kopcos-ur
- az-antikvarius
- az-uj-vevo
- mr-henderson
Helyszín
- fo-helyszin
Előző jelenet szereplői
- a-kopcos-ur
- az-antikvarius
- az-uj-vevo
- mr-henderson
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.