183/7. A hőmérő ítélete — A befagyott számla

A készülék halk kattanással bekapcsolt, kijelzője kéken felvillant. Mr. Henderson szeme a számokra tapadt, várva a megszokott, szobahőmérséklet körüli értékeket. Ehelyett a kijelzőn egy pillanatra 0.0 °C jelent meg, majd hirtelen egy „-” jel vibrált előtte, és a számok eszeveszettül, lefelé pörögtek: -1.2, -5.7, -18.3, -30.0... Henderson ösztönösen próbálta megrázni a kütyüt, hátha csak meghibásodott, de a tenyerén keresztül áradó hideg valóságos volt. A hőmérő üvege elkezdett jegesedni, apró, fehér dérbe vonva a műanyag borítást.
Az antikvárius, aki eddig rezzenéstelen arccal figyelte az eseményeket, most végre engedett meg magának egy alig észrevehető, de annál elégedettebb mosolyt. Olyasfajta mosoly volt ez, mint ami a hűvös raktárban régóta szunnyadó, tökéletesen kiegyenlített tárgyak arcára ül. „Ah, a kiegyenlítés elkezdődött. Ön a számla, Mr. Henderson,” mondta az öreg, hangjában a korábbi düh nyomát sem lehetett felfedezni, csupán egyfajta morbid nyugalom csengett.
Henderson levegő után kapkodott. Nemcsak a hidegtől, ami már a csontjáig hatolt, hanem a tiszta képtelenségtől, amivel szembesült. A boríték a kezében, mintha mázsás súly lenne, egyre hidegebbé vált, mintha valami láthatatlan fagyasztókamra kellős közepébe került volna. Szavai befagytak a torkába, nyelve nehéznek tűnt, ajkai zsibbadtak.
A hőmérő kijelzője, amely már teljesen fehér dérbe borult, végül megállt egyetlen, vészjósló számon: „-183.6 °C — esedékes.” A szám villódzott, mint egy halálra ítélt gép utolsó üzenete. A boltban egyszerre csak minden csendes lett, csak a jegesedés halk recsegése hallatszott, mintha a levegő is belefagyott volna a pillanatba. Mr. Henderson érezte, ahogy a hideg belülről kúszik fel. Az antikvárius pedig csak állt ott, mozdulatlanul, mint egy régmúlt korból idefagyott szobor. A csendet végül egy távoli, rozsdás csengő halvány hangja törte meg, mintha egy rég elfeledett jégkrémárus közeledne valahonnan a hideg, szürke utcáról.