Véget nem érő történet

2222 · Cső-Eliza

Egymásba kapaszkodva — folytatás

János nem teketázott tovább. Megragadta Alinda remegő kezét, és határozott mozdulattal behúzta maga után a szűk, porlepte szervizaknába. A lány még egyszer visszanézett; L656 robusztus alakja lassan elmerült a homályban, ahogy az öreg gép kieresztette a maradék gőzt a kondenzátoraiból, szándékosan megzavarva a folyosón közeledő Őrszemek hőkameráit.
– Nem hagyhatjuk ott... – suttogta Alinda, de a hangja elcsuklott. A torkát fojtogató sírás nemcsak a gép sorsának szólott, hanem annak a dermesztő, gépies magánynak is, amely a kolónia betonfalai közül áradt.
– L656 azt tette, amire a rendszere késztette – mondta János halkan, miközben ujjaival gyengéden, mégis szorosan átkulcsolta a lány hideg ujjait. – De mi élünk, Alinda. És amíg emlékszünk rá, semmi sem volt hiábavaló.
A sötét, dohos járatban János szorítása volt az egyetlen szilárd pont. A lány megérezte a fiú tenyerének természetes, emberi melegét – azt a tiszta hőt, amit semmilyen szintetikus akkumulátor vagy gépzsír nem tudott imitálni. Nagymamája mesélt neki egykor az ilyen érintésekről: az egymásba kapaszkodó emberekről, akik nem kalóriákért vagy túlélési hányadosokért fogták egymás kezét, hanem puszta szeretettel.
János közelebb lépett hozzá, válluk összeért a szűk falak között.
– Együtt végigcsináljuk – nézett Alinda szemébe a félhomályban.
A lány bólintott. A bénító félelem elhalványult benne, átadva helyét egy mély, hallgatag bizalomnak, amely csendesen felizzott a hűvös járatban.
Ebben a részben

Szereplők

  • alinda
  • janos-g534
  • l656

Helyszín

  • elfeledett-jaratok
  • ellenorzo-pont

Előző jelenet szereplői

  • alinda
  • janos-g534
  • l656

Folytatás

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.