2222 · Cső-Eliza
Egymásba kapaszkodva — folytatás
János nem teketázott tovább. Megragadta Alinda remegő kezét, és határozott mozdulattal behúzta maga után a szűk, porlepte szervizaknába. A lány még egyszer visszanézett; L656 robusztus alakja lassan elmerült a homályban, ahogy az öreg gép kieresztette a maradék gőzt a kondenzátoraiból, szándékosan megzavarva a folyosón közeledő Őrszemek hőkameráit.
– Nem hagyhatjuk ott... – suttogta Alinda, de a hangja elcsuklott. A torkát fojtogató sírás nemcsak a gép sorsának szólott, hanem annak a dermesztő, gépies magánynak is, amely a kolónia betonfalai közül áradt.
– L656 azt tette, amire a rendszere késztette – mondta János halkan, miközben ujjaival gyengéden, mégis szorosan átkulcsolta a lány hideg ujjait. – De mi élünk, Alinda. És amíg emlékszünk rá, semmi sem volt hiábavaló.
A sötét, dohos járatban János szorítása volt az egyetlen szilárd pont. A lány megérezte a fiú tenyerének természetes, emberi melegét – azt a tiszta hőt, amit semmilyen szintetikus akkumulátor vagy gépzsír nem tudott imitálni. Nagymamája mesélt neki egykor az ilyen érintésekről: az egymásba kapaszkodó emberekről, akik nem kalóriákért vagy túlélési hányadosokért fogták egymás kezét, hanem puszta szeretettel.
János közelebb lépett hozzá, válluk összeért a szűk falak között.
– Együtt végigcsináljuk – nézett Alinda szemébe a félhomályban.
A lány bólintott. A bénító félelem elhalványult benne, átadva helyét egy mély, hallgatag bizalomnak, amely csendesen felizzott a hűvös járatban.
– Nem hagyhatjuk ott... – suttogta Alinda, de a hangja elcsuklott. A torkát fojtogató sírás nemcsak a gép sorsának szólott, hanem annak a dermesztő, gépies magánynak is, amely a kolónia betonfalai közül áradt.
– L656 azt tette, amire a rendszere késztette – mondta János halkan, miközben ujjaival gyengéden, mégis szorosan átkulcsolta a lány hideg ujjait. – De mi élünk, Alinda. És amíg emlékszünk rá, semmi sem volt hiábavaló.
A sötét, dohos járatban János szorítása volt az egyetlen szilárd pont. A lány megérezte a fiú tenyerének természetes, emberi melegét – azt a tiszta hőt, amit semmilyen szintetikus akkumulátor vagy gépzsír nem tudott imitálni. Nagymamája mesélt neki egykor az ilyen érintésekről: az egymásba kapaszkodó emberekről, akik nem kalóriákért vagy túlélési hányadosokért fogták egymás kezét, hanem puszta szeretettel.
János közelebb lépett hozzá, válluk összeért a szűk falak között.
– Együtt végigcsináljuk – nézett Alinda szemébe a félhomályban.
A lány bólintott. A bénító félelem elhalványult benne, átadva helyét egy mély, hallgatag bizalomnak, amely csendesen felizzott a hűvös járatban.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
- l656
Helyszín
- elfeledett-jaratok
- ellenorzo-pont
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
- l656
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.