A szellőzőaknák térképe

A nehéz acélrekesz túloldalán nyirkos, sűrű csend fogadta őket. L656 homályos csarnokában nem a központi energia kékfénye derengett, hanem egy halvány, kézzel szerelt izzószál adta a világítást, amelyet a falakon áthaladó melegvizes csövek hője táplált. Az új lakó megállt a rozsdás átkötésnél, és egy lapos fémdarabbal ritmikus, háromütemű kopogást mért a fővezetékre. A fém rezonanciája végigfutott a szektor mélyén: a kódolt jelzés a Napfény Örököseinek szóló hívójel volt.
János közelebb lépett a sziklafallá keményedett betonhoz, ahol L656 térképei pihentek. A falra szénnel és karcolásokkal felvitt rajzok nem a kolónia megszokott csőhálózatát ábrázolták, hanem a felszín felé vezető régi szellőzőaknákat. A lázadás szikrája nem fegyverekben, hanem a felejtésre ítélt tudásban izzott.
– A hálózat túlfeszültsége miatt az Őrszemek öt percre vakok maradnak ezen a szakaszon – mondta L656 halk, rekedtes hangon, miközben előrelépett az árnyékból. – De az áthidalás nem marad titokban. Ha a jelet leadtuk, nincs visszatérés a megszokott fejadagokhoz és a pedálokhoz.
Alinda megérintette a hideg sziklafalba karcolt egyik szimbólumot – egy kört, amelyből egyenes vonalak sugaraztak ki. A nagymama régi történetei jutottak eszébe a napfényről, amit eddig csak mítosznak hitt. Az új lakó határozottan bólintott János felé, jelezve, hogy eljött a döntés ideje: a rejtett hálózati kapcsolóval végleg leválaszthatják az L-szektort a központi felügyeletről.