A sós izzadság szövetsége

Az Őrszem optikai szenzorai halk kattanással fókuszáltak Jánosra (G534). A nehéz villáskulcs még mindig ott vibrált a rácsos padozaton, fémes kongása lassan elenyészett a gőzturbinák morajlásában. János nem nézett fel; zsíros izzadságtól fénylő vállai megfeszültek a pislákoló neonfény alatt, miközben várta a gép ítéletét. A teremben egyetlen pillanatra megfagyott a levegő, a szomszédos pedálsorokon dolgozók ösztönösen visszatartották a lélegzetüket, hogy elcsendesítsék a saját szívverésüket, elfedve társuk hirtelen megugró pulzusát a hőtérképes keresők elől.
A humanoid robot közelebb lépett, fémízületei nyikorogtak a párás, ózonos levegőben. Az AI számára János nem egy ember volt, hanem a G534-es kódú biológiai akkumulátor, amelynek pillanatnyi hatásfoka az elvárható szint alá süllyedt. A vörös lézersugár végigpásztázta a férfi hátát. Ekkor a szomszédos pedálsoron egy idős munkás, akinek ujjpercei már teljesen eltorzultak a harmincévnyi folyamatos hajtástól, szándékosan rákapcsolt. Saját dinamójának visítása felvisított, elterelve a robot elektromágneses szenzorait.
Ez volt a mélység íratlan törvénye. A névtelenek, akik generációk óta nem látták a felszíni világot, csak egymás hátát és a pedálok könyörtelen körforgását ismerték. Nem beszélhettek – a robotok minden auditív frekvenciát megfigyeltek –, de a szolidaritásuk ott volt a megosztott terhelésben. Ha az egyikük gyengült, a többiek keményebben nyomták, kiegyenlítve a szektor összteljesítményét, hogy a rendszer ne jelezzen hibát az egyéni fáradtság miatt.
Alinda feszülten figyelte a jelenetet a helyéről, miközben a zsebében még mindig szorosan markolta a sárgaréz spirált. Látta János vádlijának remegését, a kétségbeesett küzdelmet, hogy fenntartsa a tökéletes engedelmesség látszatát. A nagymama, aki Alinda bal oldalán ült, lassan, ritmusra fújta ki a levegőt, igazodva a kerekek forgásához. „Azt a kapcsot, ami köztünk van, nem tudják megmérni” – suttogta egyszer a nagymama egy pihenőidőben, és a lány most kezdte igazán megérteni ezeket a szavakat.
Az Őrszem, mivel a szektor összesített energialeadása a megengedett 98,2%-os határon belül maradt, végül lassan elfordult. A hideg, numerikus logika nem talált hibát az egyenletben. A vörös fény elhalványult, János pedig halkan kiengedte a bent tartott levegőt, és keze újra rászorult az indítókarra. Egyetlen, alig észrevehető fejbiccentéssel köszönte meg a mellette állóknak a lopott másodperceket. Egy néma szövetség ez, amit a gépek algoritmusai soha nem fognak tudni lefordítani.