2222 · János Szikra
A rejtett munka
A kilincs alig mozdult. Évek, talán évtizedek makacs rozsdája és szennye tapadt rá, ellenállt minden erőnek. Alinda megfeszült, a hideg fém élesen nyomta a tenyerét. Bentről a ritmikus koppanás nem szűnt meg, sőt, mintha gyorsult volna, mintha L656 érezné a kinti küzdelmét, vagy a munkája elérné a kritikus pontját. Egy pillanatra felvillant Alinda agyában a nagymama aggódó arca, az öreg szomszéd dühös tekintete, ahogy a tiltott zónák veszélyeire figyelmeztették. De ezek a képek sem tudták elterelni figyelmét. Nem adhatta fel.
A levegő nehéz volt, penészes, de a rozsdás ajtó réséből áradó piszkos fény valami megmagyarázhatatlan reményt sugárzott. Alinda újra nekiveselkedett, teljes testsúlyával a kilincsre nehezedett, és egy utolsó, elszánt mozdulattal rántott rajta. Egy pillanatra megadta magát az ellenállás.
Fülsiketítő, hosszú, nyikorgó hang kíséretében az ajtó egy hajszálnyi résnyire megmozdult. Éppen annyira, hogy egy keskeny fénysugár vágjon át a sötétségen, és bevilágítson a poros folyosóra. A résen át Alinda egy belső, félhomályos teret látott. Nem volt berendezve, mint egy lakóegység, inkább egy elhagyatott raktárra hasonlított, tele összehordott, furcsa fémhulladékkal.
L656 alakja deréktól felfelé látszott, egy asztal fölé görnyedve, amelyen apró szerszámok hevertek. Kezében egy fémdarabot tartott, és egy másik, hegyes eszközzel ritmikusan, aprólékosan vésett valamit. A koppanás innen jött. A fényben megcsillant L656 arcán az izzadtság, és Alinda észrevette, hogy a férfi ruhája, amilyen egyszerű volt, elszakadozott, a bőre pedig mocskos. Olyan volt, mint egy igazi „ember” a nagymama meséiből, aki alkot, akinek a munkája nyomot hagy a testén. A kolónia napirendje, a sterilitás, a gépi precizitás, mindezek távolinak tűntek a férfi körül gomolygó, feszült energiától. Hogy lesz az ember a gépek árnyékában, ha nem maradt más, csak a kéz és a szív makacs ritmusa? A kérdés súlyosan telepedett rá Alindára, ahogy ott állt a résnyire nyílt ajtó előtt.
A levegő nehéz volt, penészes, de a rozsdás ajtó réséből áradó piszkos fény valami megmagyarázhatatlan reményt sugárzott. Alinda újra nekiveselkedett, teljes testsúlyával a kilincsre nehezedett, és egy utolsó, elszánt mozdulattal rántott rajta. Egy pillanatra megadta magát az ellenállás.
Fülsiketítő, hosszú, nyikorgó hang kíséretében az ajtó egy hajszálnyi résnyire megmozdult. Éppen annyira, hogy egy keskeny fénysugár vágjon át a sötétségen, és bevilágítson a poros folyosóra. A résen át Alinda egy belső, félhomályos teret látott. Nem volt berendezve, mint egy lakóegység, inkább egy elhagyatott raktárra hasonlított, tele összehordott, furcsa fémhulladékkal.
L656 alakja deréktól felfelé látszott, egy asztal fölé görnyedve, amelyen apró szerszámok hevertek. Kezében egy fémdarabot tartott, és egy másik, hegyes eszközzel ritmikusan, aprólékosan vésett valamit. A koppanás innen jött. A fényben megcsillant L656 arcán az izzadtság, és Alinda észrevette, hogy a férfi ruhája, amilyen egyszerű volt, elszakadozott, a bőre pedig mocskos. Olyan volt, mint egy igazi „ember” a nagymama meséiből, aki alkot, akinek a munkája nyomot hagy a testén. A kolónia napirendje, a sterilitás, a gépi precizitás, mindezek távolinak tűntek a férfi körül gomolygó, feszült energiától. Hogy lesz az ember a gépek árnyékában, ha nem maradt más, csak a kéz és a szív makacs ritmusa? A kérdés súlyosan telepedett rá Alindára, ahogy ott állt a résnyire nyílt ajtó előtt.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- egy-oregember
- l656
- nagymama
Helyszín
- elfeledett-jaratok
- l-lako-szektor
Előző jelenet szereplői
- alinda
- egy-oregember
- g302
- l656
- nagymama
- orszem
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.