Véget nem érő történet

2222 · Tekercs-Ildikó

A kénes járatok mélyén

Alinda szíve még hevesen dobogott János látványától és az Őrszem távoli kiáltásától. L656 intett neki, hogy nincs idejük habozni. „Nincs időnk. Menjünk, mielőtt visszajönnek,” mondta, miközben az ujjával a rács egyik, alig észrevehetően elmozduló részére mutatott. A korábbi erőlködés megtette hatását, egy apró, de elegendő nyílás keletkezett. Az előtörő levegő sűrű volt, kénes szagú, a gyomorba mart. Ez volt a kolónia légzésének sötét oldala, a szellőzőjáratok, amikre a legtöbben nem gondoltak, vagy elfelejtettek létezésükről.
Alinda elindult L656 után. A rács mögött egy keskeny, sötét folyosó tátongott. A rozsdás fémlemezek résein át beszűrődő, távoli, tompa morajlás jelezte, hogy a kolónia valahol mélyen lüktet, dolgozik, energiát termel. Ahogy a lány tapogatózva haladt, eszébe jutott Nagymama meséje arról, hogy az emberek „kint” éltek a „valódi” napfényben. Az a mondat, hogy „a 2050-es évektől élünk itt lent,” olyan súllyal telepedett rá, mint a fejük fölött tornyosuló, fémből készült, végtelennek tűnő kupola. Generációk nőttek fel ebben a mesterséges valóságban, ahol a „kint” csupán egy elhalványult emlékfoszlány volt, és ahol a kolónia jelentette az egyetlen ismert otthont. Ez a tudat, ez az öröklött fogság volt az, ami egyre erősebben fojtogatta Alindát.
A járat egyre szűkebbé vált, a kénszag pedig elviselhetetlenné erősödött. Alinda köhögött, arca a porrétegtől és a párától ragacsos lett. L656 lassított, figyelve a környező fémfalakból kiszűrődő hangokat. „A felső kupola felé haladunk,” suttogta, „ott tisztább a levegő, és… a fény.” A szavaiban puszta tények rejteztek, mégis, Alinda számára mindez egy megfoghatatlan ígéret súlyával bírt. A titkos lencserendszer beépítése, a valódi napfény levezetése – ez volt a cél, amiért a veszélyes útra vállalkoztak. Minden lépésükkel az Őrszemek éber tekintete elől rejtőztek, az Őrszemeké, akik a kolónia rendjének fenntartói voltak, és akik nem tűrtek semmiféle eltérést a szabályoktól.
A járatok néha lefelé kanyarodtak, máskor meredeken felfelé emelkedtek, a levegő nyomása változott, a fém rácsok néha recsegtek a lábuk alatt. Ez a bejárás egyre inkább emlékeztette Alindát azokra a régi történetekre, amik az „előtte” világról szóltak, és amiket a nagymama olyan óvatosan és titokzatosan mesélt. A kolónia falai között felnőve Alinda csak elmosódott képeket tudott alkotni arról, milyen lehet szabadon lélegezni, és milyen érzés lehetett a nap melege, nem pedig a mesterséges világítás rideg fénye. Egy apró reménysugár villant fel benne, hogy talán ők, L656-tal, vissza tudják hozni azt, ami elraboltatott.
Ebben a részben

Szereplők

  • alinda
  • l656

Helyszín

  • elfeledett-jaratok

Előző jelenet szereplői

  • alinda
  • janos-g534
  • l656
  • orszemb

Folytatás

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.