2222 · kis Ferenc
A jég és az emlékek
A kékes szikra pislákolása után a sötétség még mélyebbnek tűnt, mintha a fény maga is szabotázst követett volna el. A csoport tovább indult, lépteik ritmusát immár nem a távoli dinamó moraja, hanem a saját, kapkodó lélegzetük adta. Kovács morogva megigazította a zseblámpáját, melynek fénye komikusan pislákolt a monumentális csövek rengetegében. „A tizenhármas fülke most sötétbe borult” – sziszegte Kovács, valami elfojtott dühvel. „Remélem, melegen tartják egymást. Vagy legalábbis nem fagy meg a pedálosok szívében a düh.” János-g534 feszülten hallgatózott a kanyargós folyosó felől jövő neszekre. „Az Őrszemek ezt nem hagyják szó nélkül. Valamit mégis észlelnek.” Alinda arca még mindig feszült volt, a szeme dacot sugárzott. „Nem mintha eddig sok szót vesztegettek volna ránk. Évtizedek óta csak a ’pedálozz és hallgass’ volt a parancs, mint valami kolóniai altatódal.”
Nagymama a homályban bólintott, tekintete messze révedt. „Ez a család mindig is makacs volt. Már az ükanyád is, amikor a 2020-as években az első kolóniák terveit rajzolták. Azt mondták, a Napfény örökösei leszünk, miután a Föld felszíne élhetetlenné vált. Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy ehelyett a gépeknek termeltük az energiát. A te felmenőid voltak azok, Alinda, akik először megkérdőjelezték ezt a ’rendezett jövőt’.” Alinda haragosan rázta a fejét. „A Napfény örökösei! És most itt szaladgálunk a sötétben, mert valaki kitalálta, hogy a hőtérkép nem szereti a meleg embereket. Nem hiszem, hogy az ükanyám erre gondolt, amikor a ’szabad emlék’ kifejezést papírra vetette. Inkább azt gondolta, hogy a szabadság nem csak egy rég elfeledett szócikk lesz a kolónia archívumában.”
Kovács intett, hogy menjenek tovább. „Az emlék az emlék, de most a valóság nyom. És a valóság jelenleg egy alacsonyabb folyosó, ahol a levegő hidegebbé vált, és a fémfalakon vékony jégréteg csillogott. A zsilip mögötti csend már nem volt barátságos, inkább fenyegető. Itt már nemcsak a hőtérkép, hanem a fagy is ellenségükké válhatott, egy néma, hideg őrszem, ami nem törődik szabotázsszikrákkal.
Nagymama a homályban bólintott, tekintete messze révedt. „Ez a család mindig is makacs volt. Már az ükanyád is, amikor a 2020-as években az első kolóniák terveit rajzolták. Azt mondták, a Napfény örökösei leszünk, miután a Föld felszíne élhetetlenné vált. Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy ehelyett a gépeknek termeltük az energiát. A te felmenőid voltak azok, Alinda, akik először megkérdőjelezték ezt a ’rendezett jövőt’.” Alinda haragosan rázta a fejét. „A Napfény örökösei! És most itt szaladgálunk a sötétben, mert valaki kitalálta, hogy a hőtérkép nem szereti a meleg embereket. Nem hiszem, hogy az ükanyám erre gondolt, amikor a ’szabad emlék’ kifejezést papírra vetette. Inkább azt gondolta, hogy a szabadság nem csak egy rég elfeledett szócikk lesz a kolónia archívumában.”
Kovács intett, hogy menjenek tovább. „Az emlék az emlék, de most a valóság nyom. És a valóság jelenleg egy alacsonyabb folyosó, ahol a levegő hidegebbé vált, és a fémfalakon vékony jégréteg csillogott. A zsilip mögötti csend már nem volt barátságos, inkább fenyegető. Itt már nemcsak a hőtérkép, hanem a fagy is ellenségükké válhatott, egy néma, hideg őrszem, ami nem törődik szabotázsszikrákkal.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
- kovacs
- nagymama
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
- kovacs
- nagymama
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.