A hálózatfenntartó árnyéka

A sötét, csőtoldásokkal teli átjáróban még érezni lehetett az átégett szigetelés fojtogató szagát. Alinda a fémfalnak dőlve hallgatta az L-szektor távoli, zavarodott zajait, miközben L656 az újratöltött magja egyenletes zümmögését ellenőrizte. A kihalt folyosó sötétjében ekkor egy tompa sárga fény bukkant fel: egy kézi lámpa ingadozó csóvája pásztázta a fagyos csöveket.
A fény mögött egy kopott munkásköpenyes alak lépett elő. János, a hálózatfenntartók közül való G534-es munkás, nehéz léptekkel közeledett, kezében egy elavult feszültségmérővel. L656 azonnal védelmezőn a lány elé lépett, de a férfi csöndre intette őket egyetlen fáradt kézmozdulattal.
– Tudtam, hogy itt tör ki a baj – suttogta János, miközben a falban lévő, füstölgő elosztódobozhoz nyúlt. – A nagymamád tegnap megint elutasított a fejadag-elosztónál. Azt mondta, a kolónia törvényei szerint semmi keresnivalóm a szektorotokban. De tudom, miért védi a családját.
Alinda összefonta a karját, tekintetében gyanakvás és hirtelen harag izzott.
– Mit akarsz tőlünk, G534? Ha az Őrszemeknek hívsz minket, mindannyiunkat kiszelektálnak.
János halványan elmosolyodott, bár a szemében mély fáradtság ült. Ismerte az öregasszony szigorát, és tudta, hogy a nagymama csak a kolónia megtorlásától féltve tolta el magától, még ha titokban kedvelte is az idős szervizest. A férfi mégis mindig ott bábáskodott a háttérben.
– Ha jelenteni akarnálak, nem egyedül jövök – mondta halk, rekedtes hangon. – Tűnjetek el a C-szektor felé! Átkötöm a hibaáramot egy üres ágra, így az Őrszemek azt hiszik, egy elöregedett transzformátor robbant le.