A Fülke-14 lakója

A Fülke-14 szűk vasajtaja félig nyitva állt, a szellőzőből érkező hűvös, fémes huzatban sűrű porszemcsék táncoltak. János óvatosan betolta az elvetemedett lapot, és belépett a dohos félhomályba. Alinda szorosan a nyomában haladt, ujjai megfeszültek János zubbonya szélén.
A sarokban, a rozsdás vezetékek takarásában egy sovány, megtört férfi kucorgott: L656. A szemeiben vad, tépett félelem bujkált, ahogy a közeledő léptek zajára a falhoz lapult. Szürke kolóniaruháján idegen, durva szövésű foltok sötétlettek.
– Ki vagy te? – kérdezte Alinda élesen, de a hangjában bujkáló harag mögött ott remegett a tudásvágy. – Igaz, amit a generátoroknál suttognak? A Légióból jöttél?
– Ne... ne gyertek közelebb! – sziszegte L656 szaggatottan, miközben gyanakvóan méregette őket. – A gép mindent hall. A C-szektorosok azt hiszik, övék a rend... de a Légióban nem pedált hajtottunk. Ott harcoltunk a fennmaradásért.
Gábor bácsi nehéz léptekkel érte utol őket az átjáróban, és komor ábrázattal mutatott a jövevényre.
– Ez az ember zavart hoz a szektorba – morogta a férfi, miközben gyanakvóan nézte L656 megtört alakját. – A közösségi szabályzat szerint az ismeretlen eredetű lakókat azonnal jelenteni kell az Őrszemeknek. Ha rejtegetjük, a saját adagjainkat vonják meg!
– Nem jelentjük fel – vágta rá János csendesen, de ellentmondást nem tűrően. – Ha kintről tud valamit, hallgatnunk kell rá. Nem maradhatunk örökké ebben a zárt körben.
L656 felnézett, gúnyos, megfáradt mosoly suhant át az arcán.
– A gép nem felejt – suttogta rettegve. – És az Őrszemek már tudják, hogy nem egyedül vagyok.