2222 · Tekercs-Ildikó
A falak ítélete
Alinda tüdője szorosan összeszorult, mintha a folyosó levegője is megdermedt volna. A két mozdulatlan őrszem vörös fényei fel-alá pásztázták a keskeny járatot, elmosva a falak minden apró repedését, minden lehetséges búvóhelyet. A fémtestükből áradó halvány, hideg fény ráfagyott a nedves falakra, és Alinda érezte, ahogy a Kolónia lélektelen ereje elnyeli őt. A torkában dobogó szív minden ütéssel azt harsogta: "Elkaptak." A szikra, ami eddig melegítette, most egy pillanatra reszketeg lánggá zsugorodott a rémület hatására.
A nagymama szavai visszhangoztak a fejében: „Az őrszemek sosem felejtenek, és sosem alkusznak.” A szétzúzott őrszem látványa, ahol a rendszer kegyetlen logikája egyértelművé vált, most élesen újraéledt. Ez nem az a hely volt, ahol az emberi akarat győzedelmeskedhetett a gép fölött. A Kolónia ítélete – az őrszemek mozdulatlan jelenléte – az elkerülhetetlen végzet hírnöke volt, ha egyenesen továbbhalad. Az L-szektor távoli álomnak tűnt, a folyosó pedig egy csapdának.
Alinda tekintete kétségbeesetten siklott körbe a falakon. A rozsdás csövek labirintusa, amik korábban menedéket adtak, most túlságosan is nyíltak és védtelenek voltak. Visszafordulni. Ez volt az egyetlen azonnali lehetőség, hogy elkerülje az őrszemek könyörtelen pásztázását és az abból fakadó következményeket. De a szikra, bár megremegett, mégsem hunyt ki teljesen. Egy másik út, egy másik megoldás gondolata gyötörte, valahol mélyen a tudata alatt.
Lassan, alig észrevehetően hátrált, a falhoz simulva, igyekezett egybeolvadni az árnyékokkal. Az őrszemek nem változtattak pozíciót, de a vörös fényük mintha követte volna a mozgását. Egy mély, monoton zúgás hangja kezdte betölteni a járatot, jelezve, hogy a rendszerek aktiválódnak, ha továbbra is a közelben marad. Ez volt az ítélet előhírnöke. Alinda megfordult, és némán, szaggatottan futni kezdett visszafelé, a sötétebb járatok felé. A szikra nem aludt ki, csupán takaró alá bújt, hogy egy napon újra felizzhasson.
A nagymama szavai visszhangoztak a fejében: „Az őrszemek sosem felejtenek, és sosem alkusznak.” A szétzúzott őrszem látványa, ahol a rendszer kegyetlen logikája egyértelművé vált, most élesen újraéledt. Ez nem az a hely volt, ahol az emberi akarat győzedelmeskedhetett a gép fölött. A Kolónia ítélete – az őrszemek mozdulatlan jelenléte – az elkerülhetetlen végzet hírnöke volt, ha egyenesen továbbhalad. Az L-szektor távoli álomnak tűnt, a folyosó pedig egy csapdának.
Alinda tekintete kétségbeesetten siklott körbe a falakon. A rozsdás csövek labirintusa, amik korábban menedéket adtak, most túlságosan is nyíltak és védtelenek voltak. Visszafordulni. Ez volt az egyetlen azonnali lehetőség, hogy elkerülje az őrszemek könyörtelen pásztázását és az abból fakadó következményeket. De a szikra, bár megremegett, mégsem hunyt ki teljesen. Egy másik út, egy másik megoldás gondolata gyötörte, valahol mélyen a tudata alatt.
Lassan, alig észrevehetően hátrált, a falhoz simulva, igyekezett egybeolvadni az árnyékokkal. Az őrszemek nem változtattak pozíciót, de a vörös fényük mintha követte volna a mozgását. Egy mély, monoton zúgás hangja kezdte betölteni a járatot, jelezve, hogy a rendszerek aktiválódnak, ha továbbra is a közelben marad. Ez volt az ítélet előhírnöke. Alinda megfordult, és némán, szaggatottan futni kezdett visszafelé, a sötétebb járatok felé. A szikra nem aludt ki, csupán takaró alá bújt, hogy egy napon újra felizzhasson.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- orszemek
Helyszín
- elfeledett-jaratok
- folyoso
Előző jelenet szereplői
- alinda
- orszemek
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.