A csővezeték kódja

A rozsdás csővezetékek hálójában fojtogató gőzpára terjengett, miközben a három alak a szűk járat meredek vonalát követte. Az új lakó hirtelen megtorpant egy vastag, rezesen csillogó főnyomócsőnél. Megemelte a kezében tartott fémrudat, és ritmikusan háromszor koppantott a hideg felületre: két rövid, egy hosszú fémes pendülés.
A sötétségből azonnal érkezett a válasz a csővezeték rezonanciáján keresztül. Semmi szó, csak a fém rezdülése – az Őrszemek elől elrejtett kód, a Napfény Örököseinek néma kinyilatkoztatása.
János a nedves falnak lapult, miközben Alinda beljebb lépett a kiszélesedő akna homályába. A sarokban egy hevenyészett elosztódoboz állt, amelyből aranyozott huzalok tekerőztek ki a fal repedéseibe. A doboz közepén egy apró, borostyánsárga jelzőfény pislákolt. Nem a kolónia megszokott, rideg kék energiája volt ez, hanem egy régi, meleg tónusú impulzus, amit a központi hálózatból csatoltak el.
– L656 már előkészítette a leágazást – suttogta az új lakó, és a falba karcolt, napot formázó ábrára mutatott. – Ha az akna túloldalán lévő kapcsolót áthidaljuk, a szektor feletti vezérlés nem a gépeké lesz.
Alinda megérintette a rezes huzalt; a fém langyos volt a szivárgó áramtól. Megborzongott. Tudta, ha egyetlen Őrszem-szenzor érzékeli ezt a szabálytalan terhelést, a teljes szektort lezárják, és az ítélet azonnali kimerítés lesz. Mégis, a borostyánfény derengése a szabadság ígéretét hordozta.