Véget nem érő történet

2222 · Dorothea

A Csendes Fogadalom

Alinda érezte, ahogy az elfeledett járatok csendje mélyen átjárja. A menekülés pánikja alábbhagyott, helyét egy újfajta éberség vette át. Nem futamodhat meg örökké, tudta. A Kolónia logikája vasmarokkal szorított, de az emberi lét esszenciája, a döntés szabadsága, melyről nagymama mesélt, most tisztán visszhangzott benne. A rozsdás kapu emléke, ahol ígéretet tettek egymásnak – ő, az új lakó és a nagymama – , nem engedte el. Az a csendes fogadalom, hogy nem adják fel, hogy a rendszer ellenére is megpróbálnak emberként élni, most tettekre sarkallta.
Fel kellett kutatnia őket. Külön utakon indultak el, de Alinda most már tudta, hogy együtt erősebbek. A remény szikrája nem csak magáról szólt, hanem róluk is. A „mi-lesz-vele” kérdés nem csak a saját sorsára vonatkozott, hanem az övékére, és mindazokéra, akik hasonlóan éreztek a Kolónia falai között.
Lassan, óvatosan mozgott tovább a sötétben. A nedves falak, a csöpögő víz hangja, a távoli, ismeretlen zúgások mind új jelentést kaptak. Nem fenyegetőek voltak, hanem a szabadság, a rejtőzködés szimbólumai. Minden lépés a remény felé vitte. Nem az L-szektor, nem a látszólagos megoldások, hanem a valós, emberi kapcsolatok felé. A nagymama bölcsessége, az új lakó csendes félelme, melyet osztoztak, most irányt mutatott. A Kolónia napirendje nem nyomta többé, vagy legalábbis nem egyedül. Tudta, hogy a halál és az elmúlás árnyéka mindig ott lebeg felettük, de a választás, hogy hogyan néznek szembe vele, az mégis az övék. Ez volt az első lépés abban, hogy újra ember legyen.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • alinda

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.