Véget nem érő történet

2222 · Téli-Eszter

A bizalom csendje

A járat egyre szűkebbé vált, a nyirkos téglafalak hideg elhagyatottságot árasztottak. Az új lakó megtorpant egy rozzant, vaslemezekből tákolt ajtó előtt, amelyet vastag lánc tartott zárva. Nem hálózati elektronikus zár védte, hanem egy régi, rozsdás lakat, amelynek oldalába kézzel karcoltak egy kódot: g534.
Nagymama közelebb lépett, és lassan végigsimította a durva karcolást. A tekintetében eltűnt a korábbi szigor; az elfojtott emlékek most megtörték a tartását.
– János a saját pihenőidejéből csente el ezeket a láncokat a hulladékgyűjtőből – mondta halkan. – Nem magának épített búvóhelyet. Tudta, hogy a hálózat előbb-utóbb utoléri, de nekünk meg akarta hagyni a menekülés lehetőségét.
Az új lakó vállal nekifeszült a zárnak, de a lába megcsuklott. A kolónia szigorú munkarendje és a kimerítő pedálozás teljesen felőrölte a fizikai erejét. Alinda látta a férfi homlokán átfutó verejtékcseppeket és a tehetetlen elszántságot. Olyat tett, amit a szabályokhoz szoktatott munkások sosem tettek volna: benyúlt a zsebébe, és előhúzta a saját félretett élelemfejadagját.
– Vedd el – nyújtotta felé a sűrű, szintetikus kockát. – Ha te kidőlsz, mi sem jutunk tovább.
Az új lakó döbbenten nézett a lányra. A kolónián az erőforrás megosztása gyanús pazarlásnak számított. Tétovázott, majd kettétörte a falatot, és a nagyobbik felét visszanyújtotta Alindának. Ebben a néma gesztusban több valódi bizalom és kötődés volt, mint amit a szektor falai között valaha megengedhettek maguknak.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • alinda
  • az-uj-lako
  • janos-g534
  • nagymama

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.