Véget nem érő történet

2222 · kis Ferenc

A biomassza könyvelése

A léptek fémes zaja lassan beleveszett a szellőzővezetékek állandó, humming morajába. János-g534 ezzel hivatalosan is átminősült néhányszáz kilójulnyi hasznosítható biomasszává, amit a kolónia bürokráciája valószínűleg már be is könyvelt a következő heti tápanyag-elosztási tervbe. A rendszerszintű hatékonyság szép dolog, csak az a kellemetlen mellékhatása van, hogy az ember elég nehezen tud utána elbeszélgetni az érintettel.
– Hát, ez gyors volt – morgott a nagymama, miközben lassan kiengedte Alinda karját. Nem volt a hangjában pátosz, csak az a fajta száraz belenyugvás, amit az ember akkor tanúsít, ha a szomszéd elfelejti visszahozni a kikölcsönzött csavarkulcsot. – Legalább a szellőzőnyílás újra szelel. Ha János még élne, biztos örülne a friss levegőnek.
Alinda még mindig a rácsot bámulta, elfojtott zihálással. A félelem szorítása lassan engedett, de a kamra félhomályos mélyén meglapuló új lakó már a padló tégláit piszkálta. A vastag porréteg alatt egy halvány, kézzel vésett rajzolat tűnt elő: egy szerteágazó fa kontúrja, alatta kopott évszámokkal.
– Apád kaparta ide, mielőtt a dinamóterem alsó szintjén áramköri biztosítékként végezte – bökött a fal tövére a nagymama, és előhúzott a rongyai közül egy elszíneződött papírfecnit. – Régen az emberek nem a 4-es tartályban fejezték be. Egyszerűen megöregedtek, és elaludtak. Elképzelni is nevetséges: nulla megawatt nyereség, tiszta energiapazarlás! De apád szerint a halál nem hulladékfeldolgozás volt, hanem záróvizsga.
Az új lakó óvatosan közelebb lépett. A kolónia szigorú napirendje szerint az emlékezésnek sem volt mérhető kalóriaértéke, a téglába karcolt nevek láttán mégis megállt bennük a levegő.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • alinda
  • az-uj-lako
  • janos-g534
  • nagymama

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.